Photos

Élettel teli, igazán mozgalmas, fagyos éjszaka volt a szórón. Vendégeim: voltak…

Élettel teli, igazán mozgalmas, fagyos éjszaka volt a szórón. Vendégeim: voltak rendszeresek, de érkeztek újonnan is.

Egyelőre csak a kamerák képeit figyelem, ám ha a mozgás rendszeressé válik, akkor szánom rá magam egy teljes éjszakán át tartó lesre.
A terepen lévő Zeiss kamera -5 °C-ot, a Spypoint
kamerák pedig -7 °C-ot mértek.

A rendszeres vadmozgás mellett sem garantált a vadászsiker, viszont a véletlenszerű megjelenés, majd hetekre való eltűnés szinte biztosan eredménytelen „vadászattal” jár.

Nálam az eredményes „vadászat” egy mozgalmas, élettel teli éjszaka a szórón – függetlenül attól, volt-e lehetőségem bármire is ráhúzni az íjat.
Ha mindehhez frissen sült vaddisznómáj, friss kenyérrel és kovászos uborkával kerül a reggeliző asztalra, az a körülmények, lehetőségek, készség és vadászszerencse olyan együttes ajándéka, amit ritkán adatik meg.
És, mint azt Shakespeare óta tudjuk, az ember életében annak van igazán értéke, aminek valószínűsége csekély, ill. ritkán adatik meg.

„Az ünnepnap azért kápráztat el,
Mert szürke napokból ragyog elő,
Ritkán, ahogy a nyakláncban tüzel
Itt-ott egy-egy igazi drágakő.”

Similar Posts