Az elmúlt két hét kameraképei, az időjárási előrejelzések és egy kis „tereprend…

Az elmúlt két hét kameraképei, az időjárási előrejelzések és egy kis „tereprendezési szándék” miatt úgy döntöttem, hogy szombaton hajnali háromkor elindulok az automata szórós lesemhez, és a szombat éjszakát vadászattal töltöm. A kora reggeli indulásnak köszönhetően kényelmesen megérkeztem reggel hét óra tájban.
Miután feltöltöttem a szórót, némileg átalakítottam az egész évben kint álló lesem rögzítését. A szóró tartályának le- és felemelésekor használt csörlő alkalmazása a különböző csigarendszerekkel önmagában is izgalmas kihívás: szeretném megtalálni a nagyjából 250 kg-os teher mozgatásához és az Eder Powerwinch 500 csörlő teljesítményéhez a legoptimálisabb áttételt.

Már 1:1 arányú áttételnél is, csak egy terelőcsigával, a csörlő tökéletesen dolgozik.
1:2 arányú áttételnél érem el a legjobb eredményt. Ilyenkor egy-egy csiga dolgozik a teher- és a terelőoldalon.
1:3 arányú áttételnél, dupla terelőcsigával, a csörlő viszonylag magas fordulaton pörög, nagyon lassan, de könnyedén emel.
Több más megoldást is kipróbáltam, például Friction Ring Dynema soft-shackle-lel, két kötél-bumzli-csomóval és két alumíniumgyűrűvel – egészen elképesztő nyomatéksokszorozót lehet így összehozni.

Na, de vissza a les rögzítéséhez! Eddig a platformot egy racsnis hevederrel kötöztem a fához, az ülőrészt pedig szintén 25 mm-es feszítőhevederekkel erősítettem a platformhoz. Mivel minimalizálni szerettem volna a les láthatóságát, a hevederek helyett 6 és 4 mm-es, 7×19-es (hét pászmába szervezett tizenkilenc elemi szálból álló) rozsdamentes acél hajlékony vitorlás sodronykötelet használtam, igényes, szintén rozsdamentes spannerekkel együtt. Az eredmény nemcsak alig látható, hanem sziklaszilárd rögzítést is adott.
Szükség is van erre a megbízható és stabil rögzítésre, mert éjszaka, teljes sötétben elengedhetetlen, hogy tökéletesen meg lehessen bízni a les stabilitásában – egy pillanatnyi bizonytalanság is végzetes lehet.
Még elképzelni is rossz: a fa kicsit kileng az erősödő őszi szélben én meg állok a lesen vaksötétben. Elég egy kis kibillenés, egyensúlyvesztés 8-10 méter magasan, ahol egy rossz rögzítés az egész éjszakát – vagy annál többet – eldönthet.”

Még délelőtt felvittem a fára mindent, ami az éjszakához szükségesnek ítéltem: hátizsák, lestáska, sapkakészlet, fejlámpa, vesszőtár a reflektor karral, távmérő, forró teával teli kis ivótermosz, kereső hőkamera, fejpánt, széljelző, muff a kézmelegítővel – mind előkészítve.
A lesruházatot és az íjat is felakasztva magam köré rendeztem alesen. A felsorolásból természetesen az igényesen átalakított lesülőpárna, valamint a platformra illő 20 mm vastag gyapjúfilc „les-szőnyeg” sem maradhat ki.

A les gyári ülőpárnájából kivettem az eredeti „gagyi” bélésanyagot. Helyette alulról felfelé haladva a rétegek az alábbi sorrendben épültek fel:
legalul egy TrekMates zártcellás derékaljból vágott réteg,
felette egy 10mm vastag dupla üregkamrás polikarbonát merevítő lemez,
annak fölött egy 20 mm vastag VFG gyapjúfilcből vágott réteg,
afelett egy vékony szivacsréteg, majd végül az elektromos ülésfűtés betétje.
Az ülésfűtés nulla Celsius-fok alatt, az igen vastag ruházat ellenére is kiváló szolgálatot tesz a téli éjszakákon.
Az alulról érkező meleget a vérkeringés szépen eljuttatja minden távoli porcikához, mintha a hideg ellen lázadó belső tűz lobogna.
Emellett, ha eláznék, segít gyorsan megszárítani a párnát. Ezután otthagytam mindent jó tíz órára, hogy minden kellően kiszellőzzön.

Az emltett 20mm vastag gyapjúfilc les-szőnyeg pedig szintén több célú eszköz.
Fő funkciója, hogy a les plattformjának fémes zaját csökkentse.
Ugyanis a bakancs, vagy les-csizma talpának nagy bütykei, bordái van hogy éppen úgy helyzkednek el a fém merevítőkön, hogy terheléskor az egyik, vagy másik épp lecsusszan.
Na ez nagy baj, nagy zaj.
Ezt a zajforrást hivatott teljesen kiiktatni a rendszerből.
Amúgy meg remek kis "sziget" a nyirkos, esetenként vizes avarban a reggeli átöltözésekhez.

Délután öt órakor csendben, a les mögötti kis cserjés ösvényen közelítettem meg a fát, majd odafent, átöltözve figyeltem az erdő őszi életét – a lágyan hulló őszi levelek sárgás rozsdája, a távoli madárhangok, a nedves föld illata mind azt súgták, hogy itt vagyok, ahol lennem kell.

Hogy miért öltözöm át a lesen? Ezt már sokan kérdezték… Nagyon egyszerű: a les megközelítése egy 300 méter hosszú, aljnövényzettel és csalánnal benőtt kis ösvényen történik, ahol a vadsűrűség miatt a kullancsok igen sokfélék, és könnyen áldozatul eshetünk nekik. Mivel 12–14 órát töltök fent, többnyire mozdulatlanul a lesen, bőven lenne idejük a kullancsoknak, hogy a számukra előnyösebb testtájakra, a vékonyabb bőrrel borított hajlatokra és lágyabb részekre másszanak, hogy befúrják magukat. Ennek megelőzésére a sétálós ruha, a cipő és a zokni egy dry-bagbe kerül.

Nos, mindezeket az előkészületeket követően kijelenthetem, hogy ez volt a legaktívabb és legizgalmasabb éjszakai vadászat, amelynek eddig része lehettem.

Szombat este 19:30–21:00
Fél nyolc körül megérkezett az a jó 70–80 kg-os kancsi, ami minden este megjelenik a szórón. És ez volt az egyik oka a mai „egyéjszakás” kalandomnak. Most a Nagy Dagonya felől érkezett, és a hőkamerával láttam, hogy a lombhullás okán egyre ritkuló bokrok alatt jön nagy óvatosan. Már sötét volt – olyan mély, tapintható sötétség, ahol a fák csak árnyékok árnyékai. Hőkamera nélkül semmit nem láttam volna. Végtelen csendesen érkezett: semmi nesz, ágroppanás, de még száraz avar zizzenés sem. Fogalmam sincs, hogyan csinálja – mintha a semmiből tűnne elő, hangtalanul, mint egy szellem.
Lényeg, hogy megérkezett.
A szóró szélén, egy mindig felázott, puha területen szedegette, túrkálta a kukoricát, a nedves föld cuppogó hangja az egyetlen jel, ami elárulta jelenlétét.

Néhány perc után gondoltam, hogy bekapcsolom a leslámpáimat, hogy egyáltalán valami lővilágot csiholjak a vaksötét éjszakában.

Nos, mostanában a Sidus Link applikáció nagyon bosszantó módon csak a sokadik próbálkozásra találja meg a Bluetooth-kapcsolatot a lámpákkal. Korábban gyors és bombabiztos volt, most valami „frissítésnek hazudott” hibajavítást követően jól elcseszték. „Hogy mennyire utálom a beképzelt, köcsög szoftverfejlesztő világot!” – dörmögtem magamban, miközben izzadságcseppek gyöngyöztek a homlokomon a feszültségtől.

Miután sikerült a kapcsolatot összehozni a lámpákkal, csak az egyik lámpa leghalványabb, épp csak parázsló piros fényére – ami még semmit nem képes megvilágítani, a szórót pedig végképp nem – a disznó csörtetve elviharzott.
/ Az Aputure Mc Pro lámpák tökéletesen hangtalanul működnek.
Sok egyéb (kipróbáltan viharálló, egy teljes éjszakát saját akkuval is bírja, bármilyen színprofil kialakítható . . . sok van még ) igen kiváló tulajdnosága mellett ez volt az egyik fő érv amiért rá esett a választásom. /
„Szóval ez a túlélési stratégiád: kizárólag a sűrűben, az árnyékban, a bokrok alatt maradva mozogsz. A legkisebb változásra usgyi!” – gondoltam keserűen.

Nem ment messze, de sok időbe telt, míg ismét nekibátorodott. Nem hallott meg, nem fogott szagot. Csak túrkált a szóró szélén, a sűrű bozótos védelmében. Esélyem sem volt leemelni az íjat.
A vad számára észrevétlen rejtőzködésemet a szórótól 25 méterre jól igazolja, hogy másnap, ugyanabban az idősávban ismét megjelent ugyanott, ugyanúgy.
Tehát semmit nem vett zokon a tegnap esti megvilágítási próbálkozásaimból.

Kilenc óra tájban megjelent egy koca tizenegy malaccal.
A koca az előző kancsi módszerét követte: ugyanúgy kizárólag a bokrok takarásában volt hajlandó az ott elérhető szemeket összeszedegetni.

Viszont roppant érdekes volt látni, hogy a malacait is erre a viselkedésre késztette – anyai ösztön, ami acélszerűen működik a vadonban.
Itt már sikerült a lámpát felkapcsolni, és 80%-os piros fénynél láttam a teljes szórót, a kukoricaszemek sárgás csillogását a nedves földön.
De a disznók nem voltak hajlandóak az általam látható területre jönni.
Amikor egy malac a kukoricát szedegetve, szépen lépegetve kiért volna a világosabb részre, a koca odarohant és visszazavarta a biztonságos sötétbe.
Először nem értettem, miért hajkurássza a malacait, de aztán leesett: nagyon okosan nem engedte ki őket a „veszélyes zónába”, ahol a fény árulhatja el őket.

Ez a csapat közel másfél órát volt a szórón; én meg vagy egy tucatszor felálltam–kihúztam az íjat –visszaültem, a szívverésem egyre hangosabban dübörgött a torkomban.
Egy malacot sem tudtam jól láthatóan, egyértelműen megcélozni.
Amikor végeztek, szépen továbbálltak, mintha soha ott sem lettek volna.

Éjfél előtt nem sokkal érkezett meg a már csak négy egyedből álló árva malac kondácska.
Miután elkezdték a sűrűből apránként közeledve felszedegetni az automata által terített kukoricát, és elérték a szóró pici tisztásának a szélét, a leslámpák ismét piros fénnyel parázslottak.
A hőkamera képe semmiféle reakcióról nem árulkodott. Folyamatosan figyelve minden rezdülésüket, fokozatosan emeltem a lámpák fényét a lővilág eléréséig – a levegő szinte vibrált a várakozástól.
Már csak azt kellett kivárnom, hogy a malackák a lámpák által megvilágított területre érkezzenek.

Mivel a lámpák a szóró szélén lévő fák ágaira vannak felszerelve, és vannak ágak, amelyek elé lógnak, még világítás mellett is vannak árnyékban maradt részek.
Nos, ezek a jószágok jó érzékkel kizárólag a fény elől takart területeken közlekedtek.
Némi túlzással: ha a területre egyenletesen kiszórt kukoricaszemek képét felülről lefényképeztem volna, szinte biztos, hogy a felszedett szemek helye kirajzolta volna a lámpák által árnyékban hagyott faágak mintáját.
Ráadásul folyamatosan mocorogtak, forogtak, hátulról, szemből – hát az alig látható malac-árnyékonak 25 méterről egy teniszlabda nagyságú területét kellett volna eltalálni.

Az egyik ilyen ígéretesnek tűnő alkalommal sikerült az egyik malacnak elegánsan alá lőnöm, épp egy méretes gyökérdarabot találva telibe.
A becsapódás hangja teljesen olyan volt, mint amikor a hegy lapockát tör, viszont a malacok épp csak szétrebbenő, majd visszaóvatoskodó viselkedése már nem volt olyan reményteli.

Úgyhogy igazat kell adnom az egyik íjászkolléga vélekedésének, miszerint sok-sok éjszakai vadászatot gond nélkül elcserélne egyetlen nappali vadászatért.