Szombati esti türelemjáték

A vadgazdálkodási létesítményemen végzett szombat kora reggeli munkálatok után, természetesen lesvadászattal ért véget a nap.

A hétvége már eleve nem indult szerencsésen: mintegy 200 kilométer megtétele után döbbentem rá, hogy a hidegebb időkre szánt lesnadrágomat és a bakancsomat otthon felejtettem.
Az előző nap kavarodása, a kora reggeli, sötétben (lámpa nélküli) indulás… nem is részletezem.
Így jártam.
A Hubertus Iceland lesnadrág a kanapé mellett, a bakancs pedig a garázs előtt, a virágcserépben maradt (nem volt elég kezem kinyitni a csomagtartót. és oda tettem és ott maradt.).

Szerencsére enyhe volt az éjszaka, így a réteges felső ruházathoz fel ne mhasznált, puha bolyhos vadász mellény nagyon jó volt comb- és térdmelegítőnek.

Már éjfél is elmúlt és nem történt semmi.
Szó szerint semmi.
Ilyenkor ugyanis a környéken lévő, vadak csapái mentén elhelyezett kameráimat azonnali kép-rögzítésre/küldésre állítom egyperces időközönként.
Egyik sem küldött semmit.

További közel négy óra csendes, meditatív magány következett, míg végre megérkezett a kb. 80 kg-os kan, amely az elmúlt hetekben rendszeres látogatója volt a szórómnak.

A vaddisznóra, főleg egy kanra történő lesvadászat mindig végletekig tartó türelem próbája.
Számára, valószínűleg nem létezik az "idő" fogalma
Bármeddig képes várni, nem számít.
Egy dolog számít; a biztonság, a túlélés
Most sem volt másként.
Először csak néhány távoli, nagyon halk avarzörrenés és apró ágroppanás árulta el, hogy "mozog a vad az erdőn".

A vaddisznók, főként a kanok rendkívül óvatosak a szóró megközelítésekor.
Mozdulatlanul vártam, hogy a jelzett irányból a látóteremben hallatszódjanak a neszek.
Itt jött el a hőkamera ideje.
Minden azonnal a kezem ügyében van, minimális mozdulattal elővehető.
Eleinte nem mutatott semmit.
Kicsit jobbra, kicsit balra dőlve sikerült végre egy apró hőfoltot kivennem a disznóból, amely a szóró szélén, egy nagy fa takarásában állt hosszú perceken át.

Korábban, még napnyugta előtt, a szóró területének szélére kihúzott avarba kezdett bele, és módszeresen azt túrta fel.
Ez a része a területnek azonban továbbra is fák és bokrok takarásában van, itt esélytelen volt lőni.

A hőkamerán azonban jól látszott, ahogy békésen, nyugodtan eszeget.
Már a jóízű falatozásának hangja is hallatszott.
A hőkamerával való folyamatos megfigyelés mellett bekapcsoltam a hozzá közelebb eső szóró-lámpát a Sidus Link alkalmazásból, a fényt végtelenül halvány, piros derengésre állítva.

Nem vette észre!

Legutóbb mintha megfeszített rugó lökte volna, úgy ugrott meg a legkisebb fényváltozásra is.
További 15-20 perc telt el, amikor láttam, hogy az avar túrásából szépen, lassan egyre beljebb jön a szóró belseje felé.

Továbbra is a hőkamerát figyelve, finom mozdulattal, rendkívül óvatosan, alig néhány százalékkal erősítettem a lámpa piros parázsló fényén.
A kan, lassú lépegetése során, miután látta, hogy kikerült a bokrok biztos takarásából, visszafutott a fák alá. Megállt, és 5-10 percig nem mozdult.
Én sem mertem.

Aztán ismét nekikezdett a turkálásnak és az egyre kijjebb merészkedésnek.
Én pedig próbáltam épp annyi fényt "csiholni", hogy a hőkamera nélkül is lássam.

Ezt az oda-vissza járkálást legalább négyszer megismételte a kovetkező közel egy óra alatt. (képek)

Egyszer sem lépte át azt az árnyék és az éppencsak láthatóság vonalát.
Pedig a szóró területének megvilágítása még, igen nagy jóindulattal érte csak el célzáshoz elegendő lővilágot.

Talán legközelebb.