Közeleg a hétvége, amikor is megköttetik a 2025 -ös vadász-évre szóló területbé…
Közeleg a hétvége, amikor is megköttetik a 2025 -ös vadász-évre szóló területbérleti egyezség és új vadászterület bejárása után, annak legjobbnak ítélt, csendes, eldugott, vadrejtő sűrűjében, vadjárta helyek, vízfolyások, dagonyák közelében, attól 25m körüli távolságban, az uralkodó széljárásnak megfelelően, kialakíthatom a saját leshelyemet, szóróval, sózóval, tiszta, jó rálátással.
A megfelelőnek ítélt hely kiválasztását követően ez a művelet még több órát szokott igénybe venni.
Az eredmény pedig az, hogy az elkövetkezendő vadászatok alkalmával már nem kell foglalkozni a környezet kialakításával, belógó ágakkal, a les felszerelésével stb.
Természetesen kikerülnek ilyenkor a vadkamerák is, melyek sok hasznos információt nyújtanak a szórót látogató vadakról, azok neméről, koráról szokásairól, viselkedésükről, óvatosságuk fokáról, és természetesen a látogatásuk idejéről és időtartamáról.
Amennyiben több, akárcsak 2 szóró kialakítására is lenne lehetőségem, az esetben azt tervezem, hogy minden hónapban, egy általam már lefoglalt hosszú hétvégére a Magyar Vadászíjász Egyesület tagja számára, ( alkalmanként egy – két fő ) egy vadászati lehetőséget is felkínálnék.
Szállással, teljes vendéglátással.
Természetesen, minden ellenszolgáltatás nélkül.
Csupán a jó hangulat, a kapcsolat építés és a szakmai tapasztalatok kicserélése, megosztása céljából.
"
A holdfény az égboltot halványra festi,
Elárad a tájon az éji varázs,
Vérengző vadkanra, farkasra lesni,
Elindul ilyenkor a bátor vadász,
Ez fölséges élet, Ez férfihez illik,
Ez edzi az izmot és jó kedvet ád,
Vízhangot vernek erdők a sziklák,
Így szebben és vígabban cseng a pohár.
"