Elérkezett az ebéd idő a konda számára.
Elérkezett az ebéd idő a konda számára.
2 napja volt itt, pár perces emberi tevékenység, amikor egy fél zsák makk érkezett ide, erre a szóróra, valamint a lesről ugyancsak 25m távolságra lévő és jól látható vízmosásos mélyedésbe.
A kocák még mindíg óvatosak, bizalmatlanok, és még mindíg magas kockázatú helynek tekintik ezt a szórót.
Ennek okán itt is a malacokat engedik előre, míg Ők maguk a szóró körül, magas aljnövényzetből, sűrű takarásból éberen figyelnek.
Valamint, még így sem időznek pár percnél tovább.
Nem lesz egyszerű a vadászat ezen a helyen sem.
Noha, itt már nappal is mozog a vad, viszont a hová és mikor vonatkozásában semmiféle rendszer nem figyelhető meg.
Szélsőségesen értelmezve egy 24 – 48 órás lesvadászatnak van egyáltalán esélye arra, hogy biztosan erre fog járni a konda.
És akkor, még mindíg ott van a szél.
Hiába a közel 8m -es magasság, ha a kocák nagyon elővigyázatos-sugarú kerülővel vezetik rá a malacokat a szóróra.
Legutóbbi vadászat alkamával 2 óra elteltével érkeztek a les mögötti erdőrészből, és az egyik koca mély morgásával tovább is álltak.






