A jelenleg is szépen kialakított szóróm (vannak még tervek a fejlesztésre…),…
A jelenleg is szépen kialakított szóróm (vannak még tervek a fejlesztésre…), néhány nap szünet után ma ismét vendégül látta a már jól ismert nagy kondát. Az NDZ18 BigGreenScum01 kamera rögzítette legelőször őket, amint 4:57 perckor a kamera mögötti erdőrészből indulva átvonultak a dagonyán. Természetesen a makk-szóró volt a következő állomásuk, majd végül a szóróm által kínált terített asztalnál kötöttek ki.
Az illusztrációként felhasznált képek egyikén (5:28:30) az egyik – talán- süldő korú kancsi kíváncsiságát felkeltette a mandulafából (Prunus dulcis, Syn: Prunus communis, Prunus amygdalus vagy Amygdalis communis) készített, kukoricával töltött, lefedett fatörzs. Gyaníthatóan érzékeny orra kiszimatolta a benne lévő, a „fedő alatt” a fa nedvessége, valamint a nap melege összhatásaként már felpuhult és a fermentálódás jellegzetes illatát árasztó kukoricát.
Már felfedezték, ez a lényeg. Most már csak idő kérdése, hogy az illat olyan csáberőt jelentsen, amely ráveszi őket, hogy elmozdítsák róla a fedelet. Akkor aztán lesz ám öröm!
Viszont, amint rájönnek majd a „titok nyitjára”, a benne lévő kukoricának nem nagyon lesz ideje fermentálódni. 🙂




