A közel 200 – 220kg súlyú automata vadetetőm utántöltésének, karbantartásának,…
A közel 200 – 220kg súlyú automata vadetetőm utántöltésének, karbantartásának, a szórófejek ellenőrzésének, az időzítők beállításának, . . . elvégzéséhez hasznos lenne a tartályt leengedni és aztán pedig visszaemelni az 5m magasságba.
A teher fel emeléséhez és leengedéséhez legpraktikusabb valamiféle csörlős megoldás.
A korábbi, egyszerű kézi csörlő alkalmazásának kényelmetlensége olyan mértékű szenvedésbe ment át, hogy az eszközt – ha az itteni segítőm nem tart rá igényt, már igen-igen messze elhajítottam volna.
Valamiféle konzol híjján csak kis átmérőjű törzshöz lehetett rögzíteni, hogy a hajtókar elférjen, valamint a drótkötél is össze vissza ment, de leginkább csak a z irányváltó retesz szoros közelségébe, lehetetlenné téve annak használatát.
Szóval, egy nagy kínlódás volt az egész. Kukába vele!
Ma már mással próbálkoztam.
Az Eder Powerwinch 500 -as kis csörlőt két féle képpen is lehetett a célra használni.
A tehertől távol -ez leginkább pl. elejtett nagytestű vad közelítésénél hasznos-, vagy teher emeléskor, a tartó fának a törzsén függőleges állásban.
Talán a mostani célra ez utóbbi jobb megoldás ha az ember egyedül intézi a dolgokat, nem kell folyamatosan rohangálni, hogy ellenőrízzem a megfelelő magasságát a tartálynak.
Az eszköz használata némi gyakorlatot igényel, de nem vészes.
Könnyen rá lehet érezni, hogy hogy műxik a leghatékonyabban.
Csuda jó volt vele a munka.