A sorozat tanúsága szerint a gímszarvasbika napja jóval a dagonyázás előtt, a d…
A sorozat tanúsága szerint a gímszarvasbika napja jóval a dagonyázás előtt, a dagonyával szomszédos erdőrészben kezdődött. Ott ahol az automata szóróm és a kidőlt nyár tönkjébe vájt madáritatóm is van.
15:27-kor a dagonya egyik kamerája a békalencsével borított kis tavacska napsütötte partján kapta lencsevégre, amint vöröses-barna nyári szőrzetében, fejét lehajtva kereste útját a parti növényzet között; a hőmérő ekkor 27 fokot mutatott.
Alig egy perccel később, 15:28-kor már a dagonyás tisztás árnyas szélén tűnt fel, ahol mindössze 22 fok uralkodott – jelezve, hogy a vízforrás napos partja és a sárfürdő hűvös árnyéka az állat napi mozgásterének két, mindössze néhány tucat lépésnyire fekvő, jól ismert, mégis igen eltérő mikroklímájú állomása.
A tényleges pihenő 15:32-kor kezdődött, és – apró fejmozdulatoktól eltekintve – gyakorlatilag megszakítás nélkül tartott egészen 16:49-ig, vagyis több mint egy órán át. Ez idő alatt a kamera szinte kizárólag a magasba törő agancskoronát örökítette meg, amint méltóságteljesen emelkedett ki a csalánnal sűrűn benőtt, buja aljnövényzet zöld tengeréből.
A sűrű lombárnyék és a hűs sár tökéletes védelmet adott a nyári délután hőterhelése és a vérszívó rovarok ellen egyaránt, miközben a bika zavartalanul kérődzhetett.
Az agancs ezen a nyár derekán még jól láthatóan barkában van; végleges megkeményedésére és a leszáradó barka ledörzsölésére csak augusztusban kerül majd sor – az ágrendszer azonban már most figyelemre méltó ígéretet hordoz a szezon hátralévő részére nézve.
A pihenő végén, 16:49-kor emelte fel először éberebben a fejét, 16:52-kor pedig talpra állt, és néhány óvatos, figyelő lépéssel elhagyta a sárfürdő közvetlen környékét. Néhány perccel később, 16:56-kor már ismét táplálkozva, fejét lehajtva legelészett a tisztás szélén – szépen lezárva ezt a hosszú, önfeledt délutáni pihenőt.
Ez a néhány órányi, apró pillanatokból összeálló krónika pontosan azt a fajta megismerést testesíti meg, amelyért a vadászíjászok a vadkamerák mellett kiállnak: nem a trófea futó látványa, hanem az élőhely, a napi ritmus és a vad valódi, háborítatlan élete a tét. Minden egyes felvétel egy-egy mozaikkocka a bika kondíciójáról, szokásairól, agancsfejlődéséről – és egyúttal csendes meghívás arra, hogy alázattal, türelemmel és őszinte tisztelettel figyeljük az erdő, a mező és a benne élő vadállomány természetes ritmusát.
