Similar Posts
A szokásos, havi rendszerességű vadászatom júliusi első vadásznapján a Nagy-Zöl…
A szokásos, havi rendszerességű vadászatom júliusi első vadásznapján a Nagy-Zöld-Dagonyához közel, egy kökénybokor takarásában kialakított 7 m magasan ültem ki a lesre. Az éjszaka csak néhány szarvas haladt át a dagonya széli erdőrészen, viszont hajnalban, 4 óra után nem sokkal megérkezett az a kan, amelyet már ismertem a kamera képekről. Nagy cuppogva, tocsogva lépkedett a…
A jelenleg is szépen kialakított szóróm (vannak még tervek a fejlesztésre…),…
A jelenleg is szépen kialakított szóróm (vannak még tervek a fejlesztésre…), néhány nap szünet után ma ismét vendégül látta a már jól ismert nagy kondát. Az NDZ18 BigGreenScum01 kamera rögzítette legelőször őket, amint 4:57 perckor a kamera mögötti erdőrészből indulva átvonultak a dagonyán. Természetesen a makk-szóró volt a következő állomásuk, majd végül a szóróm által…
Az éjszaka érkező, intenzív havazás drámai díszletet varázsolt a tájra: legaláb…
Az éjszaka érkező, intenzív havazás drámai díszletet varázsolt a tájra: legalább húsz centiméteres, szűz hótakaró paplanja alatt pihen a téli erdő. Ritka és megkapó látvány ez, amelyhez foghatót mi, emberek is csak ritkán tapasztalhattunk az elmúlt évek enyhe telei során. De gondoljunk csak bele, mit érezhetnek az erdő fiatal lakói! A nappali szürkületben, 16 óra…
Vadász szezon előtt egy alapos számbavételezés, selejtezés, elrendezés után az…
Vadász szezon előtt egy alapos számbavételezés, selejtezés, elrendezés után az Outdoor – szobában van "elszállásolva" -majd, hogy nem- minden ami számomra a szabadidő hasznos eltöltéséhez kell. A ládák, dobozok, táskák további, ezernyi "kincset" rejtenek, amelyek mindegyike hosszú évek alatt felgyűlt tapasztalatok, letisztult eredményei.
Ez a rövid, kis video bemutatja az egyik íjas vadászat sajátosságait figyelembe…
Ez a rövid, kis video bemutatja az egyik íjas vadászat sajátosságait figyelembe véve kialakított szóró környezetében elhelyezett eszközöket és a szóró közepétől 22m -re lévő, éger lombkoronája alatt, a fatörzse rögzített Summit Viper Pro SD leshely kialakítását. Ezen a helyen, a vadászataim általában este 16h -tól másnap reggel 7 -8h -ig tartanak. / Mivel, a…
Kevéssel sötétedés után egy szép kan kereste fel a szórót.
Kevéssel sötétedés után egy szép kan kereste fel a szórót. Illetve, -mivel a már fél éve a szórót figyelő kamera még nem küldött róla felvételt- tévedt rá a szóróra, Sajna, nem sokat időzött. Éppencsak bekukkantott. A 15mp -es video 12. másodpercében látható, hogy valami gyanús dolog történt, aminek hatására egy pillanatra megáll és azonnal visszafordul….