Photos

Az erdő egy kicsiny szegletébe több mint két hónap után visszatért az „élet”.

Az erdő egy kicsiny szegletébe több mint két hónap után visszatért az „élet”.

Egész éjszaka érkeztek a képek a kihelyezett kamerákról. A legnagyobb forgalom a szórón volt, ahol a kihelyezése óta – több mint két hónapnyi teljes csend után – végre ismét megvillant a szóró fölé helyezett mozgásérzékelős „holdfény” lámpa zöldes derengése.

Úgy tűnik, a kondát nem zavarta az egyedi megoldásom: a parázsló halvány fényből induló világítás, amely a célzáshoz épp elegendő fényerőt mintegy hat perc alatt éri el.

A vadászataim során jelenleg használt Apurture MC Pro, 5W-os RGBWW mini LED panel, fénytechnika előtt is hasonló lámpát alkalmaztam lesről, egy kulcstartós távirányítóval vezérelve.
Akkor ez jelentette az egyetlen megbízható esélyt az éjszakai vadászatra.

Most a teljesen autonóm működés is jól vizsgázott.

Korábbi írásaimban több helyen említettem, hogy errefelé – a vadak érzékelési zónájának többszöröse távolságról, hőkamerás céltávcsővel végrehajtott, gyakori „vadászatok” következtében – a vad érzékelési küszöbszintje rendkívül alacsony – csekély mennyiségű szenzoros bizonyíték is elegendő a menekülési válasz kiváltásához.

Ebben a környezetben csak a nagyon – nagyon lassú fényerő-növelés (dimming) képes olyan minimális világítást biztosítani, amely megfigyeléshez és célzáshoz éppen elegendő, anélkül hogy riadalmat keltene.

Similar Posts