Ez a „vadász-hétvége” eddig (még van hátra két nap) is nagyszerűnek, mozgalmasn…
Ez a "vadász-hétvége" eddig (még van hátra két nap) is nagyszerűnek, mozgalmasnak és élménydúsnak mutatkozott.
Az első éjszakai vadászatomra kicsit megkésve értem ki, és a kedvezőtlen széljárás is ellenem dolgozott. Úgyhogy a 21 óra után érkező, 4 süldőből álló konda – ami szél alatt érkezett – idejekorán lelépett; úgy, hogy a méltatlankodó morgáson kívül semmit nem érzékelhettem belőlük.
Viszont körülöttem az éjszaka további része tele volt izgalmas neszekkel, és nem lehetett tudni, melyikből lesz szóró közeli vizuális élmény is.
A következő éjszakára már időben, több órával korábban kiértem, és elhelyeztem a lámpák külső akkumulátorait, majd szépen csendben szemlélődtem, amíg lehetett.
Fura módon, közel semmi, távol semmi nem mozdult.
Tökéletesen eseménytelen csendben telt el az éjszaka.
Viszont a helyes öltözetet meghatározó rétegek kiválasztásához igen hasznosnak bizonyult.
Mert hát 18:00-kor még jócskán 25°C fok fölött volt a hőmérséklet, míg hajnali 3 táján már csak 12°C mutatkozott.
És bizony sokszor nem egyszerű a szükséges és elégséges öltözet megválasztása ilyen nagy idősávban.
Az elmúlt éjszaka viszont minden eddigi sikertelenségért kárpótolt.
A kamerákat a Nagy zöld dagonya irányából átállítottam azonnali képküldésre, hogy jelezzék a felém közeledő vaddisznókat.
22h táján meg is érkezett a nagy konda: legalább 3 kocával, 5-6 tavalyi süldőforma disznóval és több mint két tucat szépen fejlődő malackával.
A nagyok elképesztő mohósággal rontottak rá a vizesárok szélén kiszórt makktermésre, míg a kicsik megszállták a kukoricaszórót, amelynek az alja legalább 2 napnyi kiszórt mennyiséggel várta már őket.
A makkon óriási verseny alakult ki, és hatalmas étvágynak lehettem fültanúja.
Viszont a lesről üzemelő mini vörös fényű reflektorom a távolság okán nem volt képes megfelelő megvilágításra.
Míg a malackákat a szórólámpák kiváló minőségben és láthatósággal megvilágították.
Mivel malacot nem akartam lőni, vártam, hátha a korábbi gyakorlatnak megfelelően a makk után a nagyok is áttérnek a kukoricaszóróhoz.
Sajnos nem.
Másfél óra után egyszerűen, szépen elvonultak.
Nem ijedtek meg, csak simán elvonultak.
A konda vezérkocája egyik szóróra sem ment rá. Ő a háttérben járőrözött. Volt, hogy a lesem alatt időzött hosszasan, néha morgolódott kicsit, de nem "fújt riadót" és egyáltalán nem adta jelét, hogy valami gyanús lenne számára.
A konda továbbállt, én meg tele élményekkel visszatettem az íjat a tartójára.
Hajnali 3:30 körül érkezett egy kisebb csapat: két kocával és 4-5 malackával.
Fura volt nekem ez a felállás, de biztosan megvolt az oka.
Itt is a két nagyobbacska, 70 kg körüli koca a makkot választotta, míg a néhány malacka a kukoricaszórón elégítette ki étvágyát.
Amikor az egyik koca a malacai után ment a kukoricára, a másik a makkon maradt, és hosszasan időzött még a korábbi konda maradékán.
Nem tudtam, mit csináljak, mert a makkon lévőt nem láttam jól, a malacai mellől pedig nem akartam kilőni a másik kocát.
Míg végül mentő ötlettként a felettem, karnyújtásnyira felakasztott, nagy erejű fejlámpát lassan leemeltem, és tenyérrel befogtam a teljes lámpafejet.
Végtelen óvatossággal és lassúsággal a fejlámpát elhelyeztem a les bal oldalára akasztott övtáskának nyitott rekeszébe, úgy hogy a lámpa fénye jó irányba álljon.
Kiválasztottam a megfelelő spot-megvilágítást és fényerőt, majd nagyon óvatosan elmozgattam a kezemet a lámpa elől.
És igen!
Gyönyörűen láttam a makkon falatozó vaddisznót.
Már csak meg kellett várnom, hogy megfelelő irányba álljon, és ekkor, 76 font erejű HOYT RedWRX Carbon RX4 íjból kilőttem a 536 grain összsúlyú Easton Hunter 4mm Procomp 250-es vesszőt.
Láttam, ahogy a világító nock átsuhan a vadon, és megpattanva a vizesárok túloldalán világít tovább.
A disznó berontott a sűrűbe, nagyjából 50 méterre, majd pár másodperc elteltével elcsendesedett minden.
Az "élesre" állított, ( azonnali képküldő funkció bekapcsolva ) kamerák időrendben, hűen mesélik el az éjszaka eseményeit
