2025. 09. 12.

2025. 09. 12.
Éjjel, kevéssel éjfél előtt egy körülbelül 24 méterre álló malacnak sikerült alá lőnöm úgy, hogy a 11 malacból álló, koca nélküli konda csupán enyhén megrebbent az íjlövés tompa zajától.
Mint később kiderült, az irányzék 22,5 méterre volt beállítva, nem pedig 25-re, ahogyan gondoltam.
(Éjszaka a lesen, koromsötétben lehetetlen látni az osztásokat az irányzékon.)
A malacok ezt követően zavartalanul folytatták a kiszórt kukorica módszeres felszedését, mintha semmi sem történt volna.
Én meg, mindeközben versikét kezdtem farigcsálni Petőfi Sándor a Tisza cmű művéből merített ihlet nyomán:

"Az ünnepélyes csendbe,
csak az óvatos eszegetésük halk nesze hallatszott,
ill. néha egy-egy malac röffentett be."
. . .

Mivel minden hónapban az első vadászat alkalmával hasznos eszközökkel ( íjtartó a fába és annak szerelékei, két karú konzol a vesszőtárnak és a reflektor számára, . . . ) egészítem ki a télen-nyáron kint lévő, rögzített famászó lest, ezért reggel csak a legszükségesebb felszereléseket hoztam be a szállásra.

2025. 09. 13.
A mai éjszakai vadászat a szokásos módon zajlott: tökéletes csendben és végtelen türelemmel.
A 11 malacból álló, koca nélküli konda ma éjjel 22 óra után érkezett nesztelenül, – minden előjel nélkül. (Ilyenkor a környéken lévő kameráimat azonnali küldésre és egy perces inaktivitásra állítom, hogy valós időben, ha lehet, már jó előre értesüljek a vadmozgásról.)
A legnagyobb csendben, hangtalanul közeledtek a lombok alatt, mint valami apró szellemek.
Épp csak azt vettem észre, hogy diszkréten, már-már illemtudóan csendesen csámcsognak, miközben a szóró mögötti takarásban maradtak, árnyékként beleolvadva az erdő sötétjébe.
Óvatosan elindítottam a Sidus Link alkalmazást a telefonomon, és reméltem, hogy gyorsan rátalál a szóró megvilágítására kihelyezett két lámpára.
A legutóbbi frissítés óta kissé több időbe telik, míg megtalálja a lámpák Bluetooth-csatornáját.
Szerencsére szinte azonnal felépült a kapcsolat az alkalmazás és a lámpák között.
Ezután közepes zöld fénnyel (R0, G80, B0) kíséreltem meg a legalacsonyabb intenzitáson láthatóvá tenni a szórón zajló eseményeket, de még erre is azonnal reagáltak:
ijedten néhány métert ugrottak arrébb, majd pár percnyi csend után megnyugodva folytatták az eszegetést.
Stratégiát váltottam, hogy ne zavarjam el őket.
Átváltottam a korábban bevált piros fényű (R255, G4, B0) legalacsonyabb fokozatra – ez kevésbé zavarja a vadat éjszaka.
25 méterre tőlük, 8 méter magasból hőkamerával figyeltem a reakciójukat: semmi mozgás, semmi riadalom.
„Jó lesz így” – gondoltam –, „ezzel folytatjuk tovább.”

A hőkamera ezután, dolga végeztével ismét lógva találta magát. Időt adtam magamnak, amíg a szemem megszokta a gyenge megvilágítást.
A piros fény intenzitását lassan, mintegy négy percen át fokozatosan emeltem.
Az intenzitás felénél már tisztán láttam a malacokat:
apró alakok mozogtak, megálltak, ahol kukoricát találtak.
Innen még tovább kellett növelnem az intenzitást – ha így maradt volna, az irányzékon keresztül nem lett volna elég fény a pontos célzáshoz.
Még világosban 22,5 méterre állítottam az irányzékot, ez egy közép érték, a szóró 20 és 26 méteres távolságai között.
A célba vett malac 24m -en állt, és átvillant a tegnapi hibázásom.
Nem korrigáltam a 22,5 méteres távolságot némi fölé tartásal, inkább érzéssel, nagyon finoman állítottam rajt, hogy 24 méterről pontos lövést tudjak leadni.
A malacok nyugodtan eszegettek, én pedig mozdulatlanul vártam a megfelelő pillanatra.
Az éjszaka csendjét a gyorsan suhanó vessző
(Easton FMJ 4mm 250 spine, összesen 634 grain, G5 Megameat mechanikus vadászheggyel – nem kimondottan malacozó szett- )
tompa becsapódásának hangja törte meg.
A találat után a malac levált a kondáról, és befutott a szemközti fák és az aljnövényzet sűrűjébe.
A többi malac pedig fegyelmezetten, összeszokottan arra vette az irányt, amerről jöttek.
Néhány pillanattal később az erdő újra elcsendesedett – már csak a sebzett malac mozgása által keltett neszek hallatszottak, majd azok is elhalkultak.
Visszaakasztottam az íjam, és visszaültem a lesre.
Nem mozdultam, füleltem minden zajra, ami a malac megtalálásában segíthet.
Tíz perc elteltével, amikor biztos voltam benne, hogy a konda elvonult, csendesen feltettem a fejlámpát, majd kivettem a hátizsákból a keresőlámpát és a vadászkésemet.
A meleg felsőt is levettem magamról – hiszen most keresgélés és aktív mozgás következett.
A levegő melegebbnek tűnt.
A malac talán húsz métert tett meg a lövés után, vastagodó vércsapát hagyva hátra az avarban és a feltörekvő, kiújult sarjakon.
Az erdő sűrűjében óvatosan haladtam – ágak súrolták az arcomat, és minden lépésnél figyeltem a jeleket.
Nagyjából öt percnyi keresgélés után megtaláltam: mozdulatlanul feküdt, az első sebágyát épphogy elhagyva.
A lövés a legutolsó két bordát törte át, a tüdő hátsó részét és a máj egy darabját érte, a test vízszintes középvonalában.
( Úgyhogy az irányzékon a távolság korrekciója, igazoltan tökéletesre sikerült. )
A vessző a másik oldalon kissé ferdén, hátrébb repült át.
A rálövés helyén mélyen a földbe fúródott.
A G5 Megameat mechanikus hegy nagy sebet ejtett, és bő vérzéssel a vad gyors kimúlását okozta.
(Az utánkeresés videója vágatlan felvétel, amely mutatja a részleteket.)
A képek időrendben mutatják be a vadászat pillanatait.